2. Varga Maja írásai



Mi alakítjuk - így vagy úgy - a társadalmat

Nem irodalmi kritikának készült ez a cikk, és nem is az lett: távolról sem. Viszont egy-egy bekezdésbe bekérette magát Marie Aubert könyve, az Igazából nem ilyen vagyok. Az írónő a lehető legszebben mutatja be, hogy mi mindannyian küzdünk belül valamivel: hogy mindenkinek vannak démonai.

olvass tovább

Volt már részed olyan kapcsolatban, ahol egyikőtök elvárása nagyobb volt, mint maga a szerelem?

Egy beszélgetés folyamán jöttem rá, hogy mennyire idegenérzés direktmódon beszélgetni a párkapcsolatról, mármint ez alatt azt értve, hogy amikor az egyik fél sokkal direktebb és szántszándékosabb módon törekszik a saját fejében kialakult tökéletes párkapcsolat felépítésére anélkül, hogy valójában érdeklődne és megismerné a másik személyiségét és gondolatát és életét. Konkrét példának legyen a társkeresőapplikáció.

olvass tovább

A testedet folyamatosan szeretned kell?

Mintha attól függne egy jó párkapcsolat, hogy a felek olyanok, mintha éppen most léptek volna ki egy divat magazinból. Hogy is vagyunk mi Nők? Akármennyire is tisztában vagyunk magunkkal, akkor is vannak olyan napok és időszakok, amikor nem vagyunk elégedettek a testünkkel. Akkor is vannak olyan időszakok az életünkben, amikor nem jó érzéssel tölt el minket a tükörbe nézés, vagy a ruhapróbálás a boltokban, a melltartóról nem is beszélve. Amikor azt is nehezünkre esik elhinni a párunknak, amikor azt mondja, hogy mennyire szép vagy.

olvass tovább

Nincs jogod elhasználni az érzéseimet csak azért, mert nem mersz önmagaddal szembenézni

Azt mondja, eltűntem, és érzed a súlyát annak, ahogy rád igyekezne rakni a terhet, mert még mindig nem érti, miért is szükséges önmagunkkal szembenézni. A saját képzelt valóságát, a valódiságtól való menekülésben van még mindig ahelyett, hogy felvállalja azt is, ami róla szól és nem csak rólam, nem csak a másikról. Meg sem hallja a másikat, hiszen nem kompatibilis azzal, ami a fejében zajlik. Mennyire hajlamosak vagyunk – mindenki, kivétel nélkül – ennyire bezárni magunkat, nem igaz? Lezárni valahogy a problémának tűnő kapcsolatokat, érzéseket, a másikat tűzve olykor a nyársra, persze, amikor megengedjük magunknak a feldolgozásokat, akkor a következő szintek egyike a beismerés lesz, amikor is megvalósul az, hogy valójában pont annyira vagyunk mindketten hibásak, amennyire senki sem. Külön emberek vagyunk, külön szívvel, múlttal, belső iránytűvel: mások a normalitásunk, az elfogadásaink, a megszokásaink, a megküzdési szokásaink. De ide el kell érni: a gyógyulást el kell kezdeni. Visszatérve az első mondatokhoz: a másik önmaga védekezésében hamisnak tartja, hogy minden két emberen múlik olyan szinten, hogy egymás viselkedését reagáljuk le tudat alatt. Nemcsak verbális, hanem fizikai párbeszéd is zajlik azok emberek között, akik az adott kapcsolatban vannak. Ha konstans szorongás van bennem miattad, akár 1%-ban is, és ezért nincs meg az a teljes bizalom, akkor igenis meg kell vizsgálni a másiknak is, hogy mit tesz ő ezért? De fordítva is igaz. A kapcsolatok párbeszédek: hangosan és halkan egyaránt, s ha ez nem működik, akkor fog minden kicsúszni a lábunk alól. Egymásra reagálunk. A barátság, egy szerelmi kapcsolat is két ember folytonos kommunikációja akkor is, ha a látható térben éppen csend van és káosz.

olvass tovább

A bizalom nem jutalom és nem is nyeremény

Nem szabadna általános tényként kezelni, hogyha éppen jól viselkedsz, akkor megkaphatod. Csak manapság tűnik olyannak a bizalom, mintha olcsó játékszer lenne? Mintha ki kéne érdemelni, hogy megkaphasd, hogy bárkinek is odaad, hiszen mint egy aranycikesz, ezt sem lehet csakúgy meglátni, ez sem való mindenkinek: persze, ez a része még normális is lenne, de közben hajlamosak vagyunk úgy tenni, mintha mi irányítanánk, és kényünk kedvére húzhatjuk ki a kalapból vagy épp vonhatjuk el valakitől, hiszen ki más dönthetné el, hogy kiben bízunk meg és kiben nem, ha nem mi magunk, nem igaz?

olvass tovább

'Én most stagnálok'– Tévhitek erről a kijelentésről

Azt figyeltem meg, az emberi visszajelzések kapcsán, hogy a stagnálás szó egy teljesen negatív értelmezést kapott napjainkban. Pedig a stagnálás se nem pozitív, és se nem negatív, valahogy a kettő között helyezkedik el félúton. Az az időszak, az az állapot, amikor már átestél a mélyponton, amikor már elfogadtad, hogy mi történt, hogy hol vagy éppen, de még tart a feldolgozás és a sokkos állapot, hogy hova is helyezd el újra önmagadat. A feldolgozás időszaka.

olvass tovább

Megfelelni valaminek, ami bezárja a szíved

Valamilyen szinten, gyerekkorunkban mindenkinek meg szeretnénk felelni. Hogy jók vagyunk, hogy nem is vagyunk olyan rosszak, mint amilyennek néhanap a szüleink és az idegenek látnak minket, hogy eléggé okosak vagyunk és csinosak és kisebb korban pedig még aranyosak is, de egyben vagányok is annyira, hogy szeressenek velünk lenni az emberek.

olvass tovább